A sok hobbim közül az egyik a horgászat. Csodás dolog a természetben lenni, találkozni az Isten által teremtett élővilággal. Jó egy kicsit kiszakadni a város nyüzsgéséből és visszavonulni, elcsendesedni. A horgászat számomra pont erről szól. Mindig csodáltam a csónakosokat. Bárhova mehetnek a tavon, kereshetnek maguknak egy csendes helyet, ahol az ember kicsit kikapcsolódhat. Elhatároztam, hogy veszek egy csónakot. Sok – sok keresgélés után végre megtaláltam, azt amelyik nekem tetszett. Végre én is szelhettem a habokat. Ez egy mással nem összehasonlítható érzés. Az egész családot elvittem csónakázni és mindenkinek nagyon tetszett. Rövid idő alatt ez lett a kedvenc szórakozásunk. Ám, ahogy nőttek a gyerekek, szükség lett volna egy nagyobbra. Megint nézelődni kezdtem. Szomorúan tapasztaltam, hogy valószínűtlen árakon kínálják a tágasabbakat. Sajnos nem engedhettük meg magunknak. Ekkor jött fel először a gondolat, hogy készítenem kellene egy sajátot. Forogtak a fejemben a gondolatok: „de ez olyan veszélyes, nem?”, „mi van ha valamit rosszul csinálok és elmerül?” etc…

Kértem a Jó Istent, hogy segítsen a döntésben: belevágjak, vagy ne. Rengeteg oldalt, leírást és utasítást elolvasva rájöttem, hogy nem lehetetlen a dolog, így belevágtam. Jött a tervezés, mérések hada. Hány méter hosszú és széles legyen. Próbáltam elképzelni, hogy fog kinézni. Most ugrok egy nagyot arra a pontra, amikor elkészült. Végtelennek tűnt az az idő, amíg vízre tehettem. És végre. Igen. Amikor az első métereket siklottam a saját csónakomban, akkor olyan érzésem volt, hogy: létrehoztam valamit. Valamit a két kezemmel, szívemmel, lelkemmel. Azóta is ezt a csónakot használjuk -s bár készítettem két másikat is- akárhányszor beleszállunk, ugyanaz az érzés kerít hatalmába. Ismerem minden alkatrészét egészen az utolsó csavarig. Eszembe jut a készítés minden pillanata és az is, hogy Jézus is volt csónakban a tanítványaival, akik eredetileg halászok voltak. Íme az eredmény:

Scroll to Top